Türkiz szandálban Siófokon

Nyár elején a barátnőm elcipelt vásárolni. Eredetileg úgy volt, hogy én csak elkísérem – spórolni akartam, tudniillik – de aztán addig hurcolt boltból ki, boltba be, míg végül rám is átragadt a lelkesedése. Az eredmény egy rakás cipő lett. Részemről három pár: egy ezüstszínű meg egy türkizzöld szandál, és egy fekete magassarkú.

Otthon aztán gondterhelten ültem fölöttük. Mert oké, tényleg tetszettek – de most komolyan, hová fogom őket felvenni? Az utóbbi időben nem járok kábé sehová.

Habár…

Végül is ha már egyszer ennyi új cipőm van hozzá, mért ne mennék valahová mégis? Valahová, ahol szórakozhatok, ahol ki lehet öltözni, és ahová magammal vihetem az összes új cipőmet.

Úgyhogy nem sokkal később felhívtam a barátnőmet azzal, hogy nekem a türkizzöld szandáltól megvilágosodásom támadt, és rájöttem, hogy Siófokra kell mennem nyaralni, a szállásfoglaláshoz meg már találtam is egy oldalt, át is küldtem, hogy nézze meg. Aztán döntse el, hogy elkísér, vagy menjek magamban, és szedjem fel az összes siófoki pasit egyedül.

Mivel a barátnőm nemrég szakított a pasijával (valószínűleg a vásárlási láz is ezért tört ki rajta), biztosított róla, hogy nem fog magamra hagyni az efféle terveimmel. Magyarul menjünk, hol az az oldal.

Így aztán nemsokára már együtt böngésztük a siofokszallas.infot. Mivel elsősorban bulizni szerettünk volna, mindenképpen olyan szállást akartam, ami közel fekszik a belvároshoz, illetve a különböző bárokhoz, klubokhoz meg szórakozóhelyekhez. A siofokszallas.info éppen emiatt keltette fel az érdeklődésemet – az oldalon hirdetett szálláshelyek ugyanis mind központi helyen fekszenek, közel a vízparthoz és a városközponthoz is. A hat szálláshely mindegyike tökéletes tehát ilyen szempontból, más tényezők mentén azonban némileg eltérnek egymástól, így különböző igényekkel rendelkező vendégek számára is alkalmasak lehetnek.

Az Unio vendégházban különböző felszereltségű, illetve eltérő befogadóképességű apartmanok várják a nyaralni vágyókat – találhatunk közöttük saját konyhával rendelkezőket is, kisállat pedig mindegyikbe vihető. Szinte bármilyen társaságnak ajánlható: pároknak, családoknak, barátoknak egyaránt.

A See Panzió egy kellemes, hangulatos családi panzió, ami szintén meglehetősen univerzális, de az Unio vendégházhoz képest némileg más jellegű kikapcsolódást kínál. A vendégek komfortérzetéről a saját fürdő és hűtőszekrény gondoskodik, a közösségi élményt pedig a közös konyha, valamint az udvaron kialakított bográcsozási és grillezési lehetőség garantálja. Családok számára vonzó lehet a kültéri medence is, ahol akkor is biztonsággal pancsolhatnak a kicsik, amikor a szülők inkább csak a szálláson lazulnának.

A Villa 55 & Pool legnagyobb előnye, hogy akár nagyobb baráti társaságok is kényelmesen elférnek benne, a tágas udvar, a saját medence és a bútorozott, napvédővel rendelkező terasz pedig kiválóan alkalmas a közös időtöltéshez: vacsorákhoz, iszogatáshoz, beszélgetésekhez. Kisgyerekekkel érkezők bizonyára értékelni fogják a kertben található saját játszóteret is, ami hintával, csúszdával és mászókával várja a gyerekeket.

A Fenyves vendégház igazi kis béke szigete: nyugodt környezetben, mégis a parthoz és a sétányokhoz, belvárosi éttermekhez és szórakozóhelyekhez is közel pihenhetjük ki az egész éves fáradalmakat. Itt is többféle felszereltséggel rendelkező lakrészek közül válogathatunk, így bármilyen társasággal érkezzünk is, minden bizonnyal megtaláljuk a számunkra ideális lakosztályt.

Az Aqua Blue apartmanok legvonzóbb tulajdonsága talán a Balatonra néző panorámás erkély, de a wellness-szolgáltatások és a komfortos, hangulatos kétszemélyes apartmanok szintén csábítóak lehetnek azok számára, akik zavartalan kikapcsolódásra és lazításra vágynak. Ez a szálláshely talán pároknak a legideálisabb, de barátok számára is tökéletes választás lehet.

A Beach Resort apartmanok egy komplett, felszerelt lakás kényelmét kínálják, saját konyhával, fürdőkádas fürdőszobával és mosógéppel, ami nagyon jól jöhet, ha hosszabb nyaralást tervezünk – pláne családdal, gyerekekkel. Hála a mosógépnek, nem kell magunkkal vinnünk az egész gardróbot – még a minden pólót két másodperc alatt összemaszatoló kisgyerekek mellett sem.

Miután végignéztük az összes lehetőséget, a barátnőmmel arra jutottunk, hogy számunkra az Aqua Blue apartmanok lesznek a leginkább ideálisak. Ketten megyünk, gyerek nélkül, napozni, szórakozni meg új cipőket felavatni – szóval ez a szállás igazán ránk van szabva a kényelmes kétfős apartmanjaival meg a balatoni luxuspanorámájával. Na meg a wellness-szolgáltatásokkal. Úgyhogy azonnal le is csaptunk rá, és foglaltunk magunknak és apartmant – nehogy elfogyjanak a helyek, ha már egyszer végre megtaláltuk a tökéletes szállást.

Szóval ha valaki más is hasonló cipőben járna (pun intended), akkor nyugodtan keresse fel a siofokszallas.infot. Nem fog csalódni.

siofokszallas.info