Alapból nem hiszem, hogy sokat gondolkozunk azon, hogy cipőt hordunk. Ez az egyik olyan civilizációs vívmány, ami már teljes mértékben a mindennapok része. Éppen ezért volt olyan érdekes, mikor az egyik nyáron kipróbáltam milyen lenne mezítláb eljutni az egyik pontból a másikba. Apám a város szélén lakik, úgyhogy az erdő környékén ez még nem is tűnt olyan furcsának.
Sosem felejtem el mennyire megváltozott az, hogy miként járok. A tekintetemet rögtön a lábaim elé szegeztem, mivel oda kellett figyelni, hogy nehogy rálépjek valamire. Ez azonban csak a kezdet volt. Elképesztő különbségek voltak különböző talajok között is. A betonúton például éreztem, hogy elkopik a lábam és furcsa volt, hogy mennyire nem emberre van már kitalálva. A kísérlet után azonban azt éreztem, hogy bármilyen érdekes is volt, inkább maradok a cipőknél.
Pedig az én lábamra sokszor nagyon nehéz cipőt találni. Egyszerűen túl nagy lábbal születtem és hosszú ideje szenvedtem már azzal, hogy mindig csak pár elszórt terméket találhattam. Éppen ezért az interneten elkezdtem kutatni, hátha van egy nagyméretű férfi cipők boltja, ami tud segíteni a problémámon. Nemsokára meg is találtam az Óriás-Shop oldalát, ami minden szempontból eleget tett az elvárásaimnak. Pedig nem is szoktam olyan gyakran online rendelni!
Az utóbbi szempont miatt volt akkora megkönnyebbülés az, hogy milyen szépen volt kialakítva az oldal. Mindent könnyedén meg fogunk találni, legyen szó bármilyen cipőről. Mivel ez nem csak egy sima nagyméretű férfi cipők boltja, hanem mindkét nem számára biztosítanak alternatívákat, ha valakinek nagyobb lábbeli kell. De elveszni tehát nem lehet. A kezdőlapon pedig még ezeken kívül nézhetünk pár aktuális ajánlatot is, amelyek között sokszor 50 százalékos leárazás is lehet. Éppen ezért érdemes mindig nyitott szemmel járnunk és néha csak úgy felnézni a honlapra.
Ha azonban konkrét tervünk van, akkor nem fogja sokáig húzni az időnket az Óriás-Shop. A kategóriák szisztémájában megadhatjuk azt, hogy milyen márkát preferálunk, illetve azt, hogy milyen célra szeretnénk cipőt venni. Én például már hosszú ideje nem találtam futócipőt, ami ilyen méretben lett volna, úgyhogy hatalmas öröm volt, mikor megláttam ezt a kategóriát. Rá is kattintottam és elkezdtem böngészni a termékek listáját.
Olyan volt, mintha valami titkos, kincses barlangba érkeztem volna. Minden egyes cipőfajta tényleg elérhető volt nagyobb méretekben, sokszor még akár 49-esben is. Végre azt éreztem, hogy nem kell többé beérnem azzal, ami maradt és nekem is lehetnek stílusos cipőim, attól függetlenül, hogy mekkora a lában. Ehhez pedig vegyük még azt is, hogy az árak sem voltak vészesek.
Éppen ezért már bele is kezdtem volna a rendelésbe, de még egy kicsit utána szerettem volna nézni annak, hogy milyen cég is ez az Óriás-Shop. Ezen a ponton sem kellett csalódnom, mivel ez már egy évtizedek óta működő családi vállalkozás, ami már nagyon sok, hozzám hasonló embernek könnyítette meg az életét. Szimpatikus,
Be is helyeztem a kosárba a kiválasztott terméket és leellenőriztem, hogy biztos nem nyomtam-e félre, vagy esetleg kétszer valamire. Meg kellett adnom a szállítási adataimat, ami egyáltalán nem lesz nehéz senkinek, mivel az oldalon érthetően van feltüntetve minden megkívánt információ. Zárásnak pedig kiválaszthattam azt is, hogy miként szeretnék fizetni. Ennyi volt az egész és a cipő néhány nap múlva meg is érkezett. Ha nagyméretű férfi cipők boltja kapcsán gondolkodsz, akkor az első választásod legyen az Óriás-Shop!