Sajnos én nem vagyok az a „jó vásárló” típus, ugyanis nagyon nem szeretek vásárolni, különösen a nadrág vásárlást utálom: addig húzom, ameddig csak lehet. Bár az is igaz, hogy az utóbbi években le is szoktam arról, hogy próbálgassam, inkább otthon nézem meg. És ha nem jó, akkor úgyis vissza tudom vinni egy-két nap múlva, de nekem még így is jobban megéri, minthogy a fülkében szenvedjem le és fel magamról azt a fránya nadrágot.
Cipőt viszont nagyon szívesen szoktam próbálgatni, azt valahogy nagyon szeretem. Arra is nagyon szívesen rávenném magam, hogy interneten vásároljam a cipőimet, de ehhez még kicsit bátortalan vagyok. Tudom, hogy ezt is vissza lehetne küldeni, de valahogy még nem érzem, hogy nekem való lenne.
Velem ellentétben, Zsófi barátnőm szinte mindent, de tényleg mindent házhoz rendel. Olyan, mintha neki találták volna ki a házhozszállítást, ugyanis egyszerűen nem tud meglenni nélküle. Na, nem azért, mert lusta, csak sokkal kényelmesebb így.
Múltkor, felfedezett egy weboldalt, ahol csupa érdekes bejegyzést olvasott tisztítószerekkel kapcsolatban, például azok házhozszállításáról is. És egyébként ennek a bejegyzésnek köszönhető, hogy átállt a rendelésre, mert magától nem jutott volna eszébe.
Tisztítószer házhozszállítás gyakorlatilag minden nagyobb üzlet online vásárlásánál elérhető, akárcsak az ételek kiszállítása, de szerencsére kisebb üzleteknek is gyakran van már webshopja.
Ráadásul, a tisztítószer házhozszállítás előnye, hogy sokkal nagyobb a kínálat, még annál is, amit a nagyáruházak kínálnak. Sőt, így nagyobb az esély arra, hogy környezetbarát és vegyszermentes, bőrkímélő mosószert és/vagy tisztítószert tudjon venni.
Ez pedig Zsófinak nagyon fontos, hiszen ez egy elég nagy lépés afelé, hogy minél kevesebb szemetet termeljen. Így mindig olyan szereket keres, aminek újrahasználható a csomagolása, de legalábbis biológiailag lebomló anyagból kell, hogy készüljön. A bőre is nagyon érzékeny, így eddig is csak természetes otthon is megtalálható „alapanyagokkal” takarított. De úgy döntött itt az ideje kipróbálni egy valódi öko tisztítószert.
Egyébként nagyon meglepő, hogy valójában rengeteg ilyen környezetbarát termék van a piacon, mégsem nagyon hallunk ezekről, ami azért szerintem szomorú. Persze, az ismert márkáknak sokkal nagyobb a marketingje, és sokkal többen is ismerik. Arról nem is beszélve, hogy mindenkinek megvan a már évek óta jól bevált mosószere vagy tisztítószere és nem szívesen váltana másra.
Szerintem a tisztítószer házhozszállítás éppen ezért leginkább olyan embereknek való, akik nem félnek kísérletezni – mivel így ugye nincs lehetőség megszagolni semmilyen terméket -, és azoknak, akik nem tartanak a környezetbarát tisztítószerektől. Mert bizony ilyen is előfordul: sokan azt gondolják, hogy egy tisztítószer pont attól hatékony, hogy vannak benne erős vegyszerek. Ez bizonyos esetekben igaz lehet, de az ilyen vegyszerrel tarkított tisztítószereket szerintem csak akkor érdemes használni, ha steril környezetet kell teremteni.
Minden más esetben ezek a környezetbarát mosó-és tisztítószerek kiválóak; sokan – és nem csak idősek -, még a mai napig is ecetes vízzel pucolnak ablakot, mert nem csak, hogy kiválóan tisztít, de még fertőtlenítő hatása is van.
Az oldalon, amit talált, és amit már említettem, több bejegyzés is van. Érdemes végigolvasgatni őket, különösen akkor, ha valaki érdeklődik az új megoldások iránt, és szeretne egy kicsit környezetbarát módon rendet tartani az otthonában.
És, ezen felül, érdemes egy jó webshopot is keresni, és a tisztítószert házhoz szállíttatni, ahogyan Zsófi is tette, mert így még nem fordult elő vele egyszer sem, hogy nem tudta megvásárolni a kedvenc termékét.