Vásárlás közben a napelemekről beszélgettünk

A vásárlás nem a kedvenc tevékenységem. Általában úgy érzem, vásárlás közben pazarolom az időmet, nem tartom egy hasznos időtöltésnek. Éppen ezért, ha egyedül megyek, próbálom minél hamarabb lezavarni. Az is igaz rám, hogy nagyon ritkán találok olyan darabokat a boltban ami minden szempontból megfelelő. Például egy ruha vagy cipő esetében, hogy a mérete is jó legyen, kényelmes is legyen, és persze tetszen is. Nagyon ritka eset, főleg, mert kis méretet hordok, azokból meg mindig kevés van. Cipőboltba például van amikor úgy járok, hogy csak a méretet figyelem, nem is a cipőt, mert így hamarabb átnézem az egész boltot, mintha az alapján keresnék, hogy melyik tetszik nekem.

A másik eset, ha boltba megyek az, hogy hívok magammal valakit, és máris jobb élmény a vásárlás. Általában valamelyik barátnőmnek szólok, és ha tudnak ők is jönnek velem. Olyan is van, hogy egymásnak nézünk ruhát vagy cipőt. Ilyenkor is azért megvan az a határ, amikor megunom a váráslást és inkább már mennék haza vagy valahova máshova. De 1-2 óra hosszáig azért jól bírom.

Múltkor egy barátnőmmel, Ágival elmentünk az egyik plázába, nekem cipőt kellett nézni, neki meg nadrágot, szóval összekötöttük a kellemest a hasznossal, és vásárlás apropóján találkoztunk. Több boltba is benéztünk, feltérképeztük a kínálatot, meg az akciókat. Ahogy sétáltunk a pláza folyosóján, arról beszélgettünk, hogy ő és a párja napelem rendszer telepítésen törik a fejüket. Már régebb óta gondolkodnak a dolgon, de mostanában kezdett el aktuálissá válni a téma. Elmesélte, hogy a napelem rendszerek telepítésére állami támogatást lehet igényelni. A támogatásra vállalkozások, társas házak és magánszemélyek is pályázhatnak megfelelő alaptőke esetén. Ők a magánszemélyes kategóriájába tartoznak, és mostanra tartanak ott, hogy végre ők is bele tudnak vágni. A pályázatból amúgy nem csak napelem rendszert lehet venni, de fel lehet használni amúgy házszigetelésre, és nyílászáró cserére is akár. Tehát igen kedvező ez az ajánlat sok család számára.

A pályázat kereteiben 500 ezertől 10 millió forintig terjedő összeget lehet igényelni ingyen hitelként, tehát 0%-os kamattal. Ez azt is jelenti, hogy napelem rendszerek esetén, ha a lehető legoptimálisabb a rendszerünk és 0 forintos villanyszámlákat termel, akár 8-10 éven belül megtérülhet a napelem rendszer telepítés. Ez a befektetés hosszú távon hoz igazán hasznot, mert több tíz évig is termelheti az áramot a háztartásunk számára. Fontos, hogy mindez csak akkor igaz, ha hozzáértő szakemberekkel, és minőségi eszközökkel végeztetjük el a munkát.

Ágiék a tervezés fázisában vannak, amikor a szakemberek a helyszín megismerése után tervezik meg a lehető legoptimálisabb napelem rendszert a házukra. Néhány napja voltak náluk, és megvizsgálták többek között a ház tájolását, a tetőjük dőlésszögét, és azt, hogy nem árnyékol-e rá semmi. A ház energiaigényét is megvizsgálták, mert ez nagyon fontos szempont, ez határozza meg, hogy mekkora napelemre és milyen inverterre lesz szükség. Az inverter az egy átalakító szerkezet, ami a napelem által termelt egyenáramból hoz létre a háztartási eszközök számára is felhasználható váltóáramot. Az inverter nagyon fontos része a rendszernek, mondhatni a lelke. Amikor megtervezik a napelem rendszert, igyekeznek olyan helyet találni az inverter számára, ami megfelelő helyen van a rendszer számára, és nem rontja a ház esztétikai értékét. Ágiék nagyon bizakodóak a napelemmel kapcsolatosan, és van is miért szerintem. Meg fogja könnyíteni az életüket, és ezzel a környezetért is nagy dolgot tettek.