Hol tároljam ezt a sok cipőt?

Múlt héten tartottuk a tavaszi nagytakarítást. Vagyis inkább azt mondanám,hogy nagytakarítást és egy nagy rendrakást is. Ez nálunk úgy szokott kinézni, hogy nem csak takarítunk, hanem az elmúlt hónapok vagy évek során összegyűlt sok használhatatlan dolgot is kiselejtezzük. Persze két gyerekkel azért ez nem olyan nehéz, úgy gondolom. Nekünk valahogy mindig sikerül összegyűjtetünk mindent, legfőképpen egy csomó olyan dolgot, amire hamar rájövünk, hogy semmi szükségünk.

Viszont idén nagy meglepetésre a gyerekek cipőit is ki kellett selejtezni, ugyanis annyit nőtt a lábuk az ősz és a tél alatt, hogy egyszerűen kinőtték majdnem az összeset. Ennek annyira nem örültem, mert ez azt jelentette, hogy egy jó pár új cipő vásárlásával kezdtük meg a tavaszt.

Az egyik bevásárlóközpontban a múlt héten éppen kuponnapok voltak, így gondoltam, hogy benézünk a gyerekekkel és megpróbáljuk olcsóbban megúszni a vásárlást. Végül, ez olyannyira jól sikerült, hogy a család minden tagjának sikerült új cipőt, sőt cipőket vásárolni.

Aztán, amikor hazaértünk, akkor eszméltünk föl, hogy hova rakjuk ezt a sok cipőt? Ekkor jutott eszembe, hogy megnézzem a https://www.expresszbolt.com oldalt, ahonnan már korábban is több dolgot rendeltünk, így gondoltam, hogy most is találhatunk valami praktikus szekrényt vagy tárolót a sok cipőnek.

Meg is találtam a 10 soros cipőtartó állványt, mely akár 30 pár cipő tárolására is alkalmas és mindössze 2990 Ft-ba kerül. Különösen tetszik benne, hogy ahhoz képest, hogy mennyi cipő elfér benne, szinte alig foglal helyet. 135 cm magas, 50 cm széles és csak 25 cm mély. Azonnal lemértem ezeket a méreteket otthon és tényleg iszonyat jó helytakarékos. Pont elfér a bejárati ajtó mellett, nem kell átrendezni semmit, nyugodtan be lehet tőle csukni és ki lehet nyitni az ajtót, úgyhogy elmondhatom, hogy tökéletesen illeszkedik a lakásunkba. A színe fekete és csupán 2, 5 kg súlyú, hiszen anyaga fém és műanyag. Nagyon könnyen meg lehet emelni, mozgatni és akár átrakni bárhova máshova, ha úgy döntünk, hogy éppen át akarnánk rendezni a lakást. Szerintem ez nagyon jó választás családoknak, ahol akár 2 vagy 3 gyerek van és persze rengeteg cipő.

A https://www.expresszbolt.com oldalon találtam egy másik nagyon praktikus és jól használható cipőtárolót, mely 12 rekesszel rendelkezik, így minimum 12 pár cipő elfér benne. Ezt a tárolót úgy alakították ki, hogy gyakorlatilag bárhol elfér. Na jó, nem bárhol, de rengeteg helyen. Ha olyan az ágyunk, akkor befér az ágy alá, a ruhásszekrény aljába vagy tetejére, vagy akár egy ládába, komódba is.

66x56x12 cm nagyságú, anyaga szövet, homokszínű és még ellátták cipzárral és átlátszó fedéllel is, így láthatjuk a cipőket anélkül, hogy ki kellene pakolni az egészet. A 12 rekesznek köszönhetően nagyon jó rendszerben tudjuk tartani a cipőket, így amikor szükség van bármelyikre, nem kell órákig keresgélni, hanem szinte se perc alatt megtalálunk bármit. A cipők nem keverednek össze, mintha csak úgy bedobnánk mondjuk a szekrénybe vagy egy dobozba. Sőt, ha nem cipőt, akkor gyakorlatilag bármi mást is lehet benne tárolni, ami igazából a leleményességünkön és azon múlik, hogy éppen mire van szükségünk.

Mindössze 1290 Ft-ba kerül egy darab, úgyhogy egyből rendeltem belőle 2-t, mert úgy is annyi cipőnk és mindenféle kacatunk van, hogy biztos vagyok benne nagyon jó célt fog szolgálni. Például ez nagyon jó akkor, amikor tél végén elrakjuk a téli cipőket vagy nyár végén elrakjuk a nyári cipőket, amiket egy pár hónapig úgysem fogunk használni.

Megrendeltem hát, és azonnal ki is fizettem. Azt szeretem nagyon ebben a cégben, hogy ha mégsem tetszik az áru, akkor 14 napon belül vissza lehet küldeni. Mondjuk erre még sosem volt példa, mert mi mindig nagyon meg vagyunk elégedve mindennel.