Ha tudnátok hány kisvállalati crm rendszer létezik…

Nem tudom, hányótoknak volt már szerencséje az ideális kisvállalati crm rendszer felkutatásához. De aki tudja miről beszélek, azt hiszem annak nincs mit magyaráznom. Aki pedig még nem próbálta, annak most elárulom: elképesztően sok ilyen szoftver létezik.

A cipőboltunk kapcsán kezdtem el keresgélni olyan megoldást, ahol digitális formában tudok minden fontos adatot és információt tárolni. Nyilvánvaló, hogy egy jó crm rendszerre volt szükség. Ez eddig nagyon egyszerűnek tűnik. Azonban onnantól kezdve, hogy szembesültem vele, hogy mennyi ilyen program létezik a piacon, gyakorlatilag teljesen vakon voltam. Éppen ezért inkább kerestem egy olyan céget, akik tudtak tanácsot adni a “melyiket válasszam” kérdésben.

Az uzletiszoftver.com-ot kértem fel, hogy segítsen megfelelő programot találni. Ők voltak, akik egyáltalán megmutatták azt, hogy akár specifikusan cipőboltokra kitalált kisvállalati crm rendszer is lehet a választottam, hiszen annyiféle az igény a piacon, hogy már ilyen is van. Sőt, akár ezen belül is lehet többféle megoldást találni. Ennek a megbeszélésnek sok olyan pillanata volt, amikor meggyőződtem róla, hogy jól döntöttem, hogy a segítségüket kértem…

Tehát az Üzleti Szoftver csapatával leültem végigbeszélni, hogy nekem milyen igényeim vannak és hogy ezek alapján milyen programok jöhetnek szóba. Óriási adatbázissal dolgoznak és nagyon széles az ismeretük abban, hogy a pontos specifikációkat éppen melyik szoftverben lehet megtalálni.

Fontos kulcselem a történetben az, hogy kisvállalati crm rendszert kerestem. Hiszen egészen más igények vannak egy nagyobb vállalkozás esetében, már csak abból kifolyólag, hogy teljesen más volument kezelnek ők, mint mondjuk mi. Legalább ilyen fontos az, hogy cipőboltról van szó, de ezt már ugye említettem korábban is. Teljesen más programok jöhetnének szóba, ha mondjuk egy autószerelő keresne hasonló szoftvert.

Miután egyeztettük a pontos igényeimet, hamar sikerült megoldást találni a problémámra. Ez is azt mutatja, hogy bizonyos kérdésekben sokkal jobban megéri kikérni szakértők véleményét, mintsem hogy magunk álljunk neki okoskodni és rengeteg időt elszórni kézzelfogható eredmény nélkül. Ha kisvállalati crm rendszer keresésében, vagy bármilyen üzleti szoftver kérdésében vagytok tanácstalanok, azt ajánlom, keressétek fel az Üzleti Szoftver profi csapatát.